Szerzői jogi nyilatkozat
Copyright © 2006 CA, Inc. Minden jog fenntartva.
Minden jog fenntartva.
A CA ezúton feljogosítja Önt, hogy megtekintse, kinyomtassa, másolja és terjessze a CA által ezen vagy más, a CA jelen jogi nyilatkozathoz kapcsolódó World Wide Web szerveren üzemeltetett nyilvánosan elérhető webhelyen (együttesen a „Webhelyek”-en) közzétett információt, feltéve, hogy (a) az információt kizárólag belső (Ön vagy bármely más harmadik fél által, akinek továbbadja), tájékoztató, nem kereskedelmi célra használja fel; (b) semmilyen díj nem számítható fel semmilyen információ terjesztéséért semmilyen harmadik fél számára; és (c) minden szerzői jogi és egyéb megjegyzésnek, amely itt megjelenik, a jelen jogi nyilatkozattal együtt, az elkészített vagy továbbadott összes másolaton szerepelnie kell.
Elutasítások
Minden, a Webhelyeken közzétett termék, folyamat vagy technológia esetén érvényesek a szellemi tulajdonra vonatkozó, a CA, leányvállalatai vagy licenctulajdonosai által fenntartott jogok, és ezek nem kerülnek itt továbblicencelésre. Minden szoftverprogramra és javításra, frissítésre és a szoftverprogramok új verzióira, amelyeket a CA elérhetővé tesz a Webhelyeken, a Webhelyek megfelelő szakaszaiban feltüntetett kiegészítő feltételek, kikötések és korlátozások vonatkoznak.
Amennyiben a Webhelyeken nincsenek további feltételek meghatározva, úgy a szoftverprogramokra és szoftverkódra a jelen feltételek vonatkoznak.
Minden, a Webhelyeken keresztül biztosított információ, így például, de nem kizárólagosan a CA vagy leányvállalatainak termék- vagy szolgáltatási tervei, szoftverprogramjai, szoftverkódja, ajánlatai, programjai, a jövőbeni irányokra vonatkozó állításai, műszaki leírásai, illetve egyéb műszaki vagy marketinganyagai (együttesen „Információ”), kizárólag tájékoztatási célokat szolgál és a CA fenntartja az előzetes értesítés nélküli módosításuk vagy visszavonásuk jogát. A CA semmilyen felelősséget nem vállal az Információ pontosságáért vagy teljességéért. AZ INFORMÁCIÓT „JELEN FORMÁJÁBAN” BIZTOSÍTJUK, MINDENFÉLE JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, BELEÉRTVE (DE NEM KIZÁRÓLAG) MINDEN, A FORGALMAZHATÓSÁGRA, EGY ADOTT CÉLRA ALKALMAZHATÓSÁGRA, VAGY A JOGOK MEG NEM SÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ GARANCIÁT. A CA TOVÁBBÁ ELUTASÍT MINDEN FELELŐSSÉGET A WEBHELYEKKEL ÉS A RAJTUK TALÁLHATÓ ADATOKKAL KAPCSOLATBAN. Egyes törvényhozási területeken tilos a beleértett garanciák kizárása, ezért előfordulhat, hogy a fenti elutasítás Önre nem vonatkozik. A CA SEMMILYEN ESETBEN SEM FELELŐS SEMMILYEN FÉL FELÉ A WEBHELYEK, AZ INFORMÁCIÓ, VAGY BÁRMELY MÁS HIVATKOZOTT WEBHELY HASZNÁLATÁBÓL SZÁRMAZÓ SEMMILYEN KÖZVETETT, KÖZVETLEN, SPECIÁLIS VAGY EGYÉB KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, BELEÉRTVE (DE NEM KIZÁRÓLAG) BÁRMILYEN ELMARADT HASZNOT, AZ ÜZLETMENET MEGSZAKADÁSÁT, PROGRAMOK VAGY EGYÉB ADATOK ELVESZTÉSÉT AZ INFORMÁCIÓKEZELŐ RENDSZEREN VAGY MÁSUTT, AKKOR SEM, HA A CA-T KIFEJEZETTEN ÉRTESÍTETTÉK AZ ILYEN KÁROK ELŐFORDULÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉRŐL.
Korlátozott jogok – magyarázat
Az Információt KORLÁTOZOTT JOGOKKAL biztosítjuk. A kormányzat általi használatát, másolását vagy nyilvánosságra hozását a DFARS 252.227-7013 (c)(1)(ii) részében, a Műszaki adatok és számítógépes szoftver használatáról szóló előírások, illetve a FAR 52.227-19 (a)-(d) paragrafusainak a Kereskedelmi számítógépes szoftverek – korlátozott használatról szóló előírások, vagy ezek utódai szabályozzák, amelyik alkalmazható. A szerződő/gyártó fél a CA, Inc. One CA Plaza, Islandia, NY 11749 U.S.A.
Védjegyek
A CA embléma és az itt hivatkozott CA terméknevek a bejegyzett védjegyek , vagy CA, Inc. illetve leányvállalatainak bejegyzett védjegyei. Minden megemlített védjegy, márkanév, szolgáltatásnév és embléma a birtokos cég tulajdonát képezi.
Visszajelzés
Hacsak a CA kifejezetten másképp nem rendelkezik, a Webhelyeken keresztül vagy azokkal kapcsolatban elküldött minden megjegyzés, visszajelzés, információ és anyag nem számít bizalmasnak, és a CA tulajdonát képezi. Az ilyen megjegyzések, visszajelzések, információk és anyagok elküldése a CA-hoz azt jelenti, hogy Ön beleegyezik abba, hogy ingyenesen átruházza a CA-ra az egész világra kiterjedő összes jogot, címet és érdeket a szerzői jogokkal és egyéb szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatban a megjegyzésre, visszajelzésre, információra vagy anyagra vonatkozóan. A CA szabadon használhatja fel, másolhatja le vagy terjesztheti az ilyen megjegyzéseket, visszajelzéseket, információt és anyagokat, korlátlanul, anélkül, hogy elszámolással tartozna Ön felé.
Hivatkozások harmadik felek webhelyeire
A Webhelyeken előfordulhatnak hiperhivatkozások más (nem a CA) által kezelt webhelyekre. A CA sem nem felelős az ilyen webhelyek tartalmáért és használatáért, sem nem képviseli azokat.
Irányadó törvény és törvényhozás
A CA a Webhelyeket az Amerikai Egyesült Államok New York államának Islandia városából irányítja. Ön elfogadja, hogy az Információ és a Webhelyek elérésével és használatával kapcsolatos minden jogi lépés, eljárás és egyéb intézkedés az USA szövetségi törvényeinek, vagy New York állam törvényeinek megfelelően történjen. Tilos elérnie, letöltenie, használnia és exportálnia az Információt, amennyiben ez megsértené az USA exporttörvényeit és -rendeleteit, illetve bármely helyi törvényt vagy rendeletet.
Amennyiben kérdései lennének a fent leírt jogi vagy egyéb dolgokkal kapcsolatban, keresse a CA jogi osztályát a +1 (631) 342-3042 telefonszámon.